nl2

Szakdolgozat II. szemináriumi előadások beosztása

Tisztelt Hallgatók!
 
Elkészült Szakdolgozat II. tárgyból – a hallgatók számára kötelező – szemináriumi előadások beosztása, amelyet megtaláltok az Intézet honlapján (Szakdolgozati szeminárium menüpont) és a faliújságon.
A beosztásnál igyekeztem figyelembe venni, hogy minden témavezető, lehetősége szerint, jelen tudjon lenni saját hallgatója előadásánál.
Az előadásokat az intézeti tárgyalóban tartjuk.
 
Az előadások tervezett ideje 2010. november 17. szerda
 
A bemutatók számítógéppel készülnek és 10 perc hosszúak, amelyet 2-3 perc hozzászólás követhet.
Az előadás szerkezete: a téma célkitűzése, a kutatási terület és a téma rövid bemutatása, a kutatási módszerek, az elért és a várható eredmények közlése. Ehhez PowerPointban maximum 6-8 dia elkészítése szükséges, amelyeknek tartalmaznia kell az eredményeket illusztráló ábrákat és a felsorolt szerkezetnek megfelelő vázlatot.
 
Szeretném hangsúlyozni, hogy az Intézet honlapján 2006 óta megtalálható követelmények szerint az előadás kötelező, meg nem tartása elégtelen félévi érdemjegyet és így minimum félév csúszást eredményez!
 
A Szakdolgozat II. tárgy végleges, Neptunba bekerülő jegye, a szemináriumi előadás és a leadott dolgozatrész jegyeinek átlagából születik meg.
A másik előfeltételt, a fél szakdolgozat leadását, (azaz 25.000 karakter: ami 12-es betűtípussal, szimpla sortávval, 2,5 cm-es margóval, tagolások nélküli folyamatos írásképpel 12 oldal tömör szöveg), legalább 5 saját készítésű illusztrációval kiegészítve, legkésőbb a szorgalmi időszak utolsó napjáig kell teljesíteni.
 
Azon hallgatóknak, akik hagyományos képzésben tanulnak ez az utolsó lehetőség a Szakdolgozat II. előadás megtartására, ha ez nem sikerül, akkor a diplomájuk is elúszott!!!
 
A szemináriumi előadás egyben a helyi Mendöl Tibor Tudományos Diákkör előadása is, amelyen a legjobb hallgatók jogot szerezhetnek a 2011. áprilisában nálunk megrendezendő Országos Tudományos Diákköri Konferencián!
Ezen kívül, ha bárkinek olyan hallgatótársa van, aki részt szeretne venni az Országos versenyen, de helyi konferencián még nem indult, akkor, ezen alkalommal tarthatja meg előadását délután 17:00 órától, ha előtte jelentkezik nálam!
 
Tisztelettel:
Sütő László